Kategóriák
Bringa

Decemberi didergés Dobogókőn

Noha már tudomásul vettem, hogy 2015-ben vége a biciklizéseknek, ezen a ködös hétvégén még egyszer (persze, legutóbb és előtte is ezt mondtam) kedvem szottyant ismét egy jó tekeréshez. Hirtelen jött az ötlet, mert eredetileg némi Balaton körüli futás volt tervben, de az egész heti fárasztó ingázás után nem túl sok (azaz semmi) kedvem volt hétvégén is órákat utazással tölteni azért, hogy kb. annyi ideig fussak, amennyit utazom. Korán kelni pedig egyenesen merénylet lett volna a szervezetem ellen, 5 db 3:45-ös kelés után, így nem is állítottam be ébresztőt. 9-kor sikerült életre kelnem, ami döntőnek bizonyult a futás-bringa kérdésben, a képzeletbeli vetélkedőt toronymagasan az utóbbi nyerte.

A gyors reggelit (2 győri gabonaszelet) szintén gyors, de tudományos felszerelés-tervezés követi (kinézek az erkélyre és megállapítom, hogy mocsok hideg van, tehát jól be kell öltözni). Javítókészlet, lámpa, kulacs, tartalék kesztyű, Vitatigris, fényképezőgép, stb. a nyeregtáskába és a hátizsákba, guminyomás ellenőrzése, és már a Budajenő előtti emelkedőn taposom a pedált az egyáltalán nem vészes mértékű ködben. Perbál környékén a nap is át-áttűnik a felhőtakarón, ami megszilárdítja elhatározásomat, mivel úgy voltam vele, hogy elindulok, aztán az első pár km alatt döntök, hogy meg fogok-e fagyni, ha továbbmegyek, vagy sem. Nem fogok.
Dorog környékén már a napsütés kerül túlsúlyba, de ennek ellenére nincs szándékomban megállni, ráfordulok a Dobogókő felé vezető műútra. Esztergom határától jó hosszú és kompromisszumoktól mentes, de látvány terén sem elhanyagolható az emelkedő a hegytetőig. 15 km gyakorlatilag szünet nélkül felfelé, persze az elején még alig észrevehetően, de később nincs kecmec, nyomni kell, ha az ember fel akar jutni. Ennek ellenére (vagy ezért is) ez az egyik kedvenc útszakaszom a Pilisben. Különösen a Fekete-kövek sziklaformációi húzzák maguk felé a tekintetet, de velük kapcsolatban kicsit elfogult is vagyok. A magasan az út fölött húzódó, hallgatag bordák régi, kalandos mászásokat idéznek fel bennem. Tiltott gyümölcs volt ez a hely akkoriban, s ma sincs másképp (és ma ugyanúgy nem értem az okát)…

A sziklákat elhagyva, nemsokára az út legforgalmasabb része jön, meglepő módon motorosok és autókaraván nélkül, de a bringásokat is egy kezemen meg tudnám számolni, pedig odafenn kifejezetten pompás túraidő van! Vajon mi lehet a gyér forgalom oka, talán a hideg? Ezt még talán el is hinném, ha nem pár hete láttam volna pólóban-rövid gatyában tekerő elvetemülteket. Persze akkor papíron még 10 fok feletti hőmérséklet volt (valóságban jó, ha a 3-at elérte). Számomra úgy tűnik, mintha ez inkább attól függne, hogy milyen hónapot írunk. A december akkor is tél, ha 10 fok van, az őszi hónapok viszont 3-ban is „tekerhetőnek” számítanak…
Rövid pihenő után nyugtalanítani kezd, hogy minden porcikám csuromvíz, még a kesztyűimből is csavarni lehet a nedvességet, így berekesztem az egyszemélyes csúcstalálkozót. A Vitatigris a bendőmbe, a fényképezőgép a zsákba, az elázott pár kesztyű pedig a kezemre kerül (vajon minek hoztam tartalékot belőle, ha most nem cserélem le?). Gurulás követezik, a nap legfázósabb része. Ha gyorsan megyek, rövidebb ideig fázok, de jobban. Ha lassan ereszkedek, nem hűt úgy a menetszél, de tovább tart. Fenn nem maradhatok, mi hát a jó megoldás? Rájöttem: egy kis gyors gurulás, majd mikor már nagyon kellemetlen, visszaveszek és élvezem a relatíve komfortosabb hőérzetet, és ezt egy-két kilométerenként váltogatom. Egy ideig működik…
A Szántói-nyereg előtti emelkedő pont jókor jön, kicsit újra bemelegszem, hogy kibírjam Vörösvárig. Emilt most faképnél hagyom, nem merem megkockáztatni a csuromvizes alsó- és felsőneműben beülést. Vagyis beülni még csak-csak, de utána újra vissza a biciklire – azt már nem! Innen már csak 18 km hazáig, nagyobb része emelkedőn. A budai hegyek párás-ködös masszába burkolództak, romlik a látótávolság, így felkapcsolom a hátsó lámpát, bár még messze a sötétedés. A nevét most sem meghazudtoló Hűvösvölgy, és a ködösen sem csúnya (tehát Szép-) Juhászné érintésével, 4 óra 45 perc tekerés után érkezek haza.

100 km, 1700 m szintemelkedéssel, edzésnek sem utolsó, ha most nem is erőltettem túlságosan. Az emelkedőkön mindenhol a kényelmesebb áttételeket választottam, térd- és pulzuskímélő módon igyekeztem feljutni, a lejtőkön pedig a menetszél miatt fogtam kicsit vissza a tempót, de így legalább alaposabban körül tudtam nézni mindenfelé. Ott is, ahol máskor csak átsuhantam. Egyszóval, jó volt, az év (biciklis) lezárásaként nem nagyon kívánhatnék jobbat.

És még valami: Continental Ride elöl-hátul, az idén 4200 km defekt nélkül!  🙂

Szerző: NJ

Hegymászás, kerékpározás, hegyi futás, teljesítménytúra, trekking, barlangászat, sífutás, fotózás, írás, és sok más...

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s