A Vorderberger Griesmauer nyugati gerince
Präbichl környékén az országút választja el a Hochschwab kiterjedt tömbjét az Eisenerzi-Alpok szintén mészkőből felépülő vonulataitól. A hágót övező változatos csúcsokat azonban túratervezési szempontból nem szerencsés földrajzi hovatartozás alapján nézegetni, célszerűbb önálló területként tekinteni őket, hiszen szinte azonos – vagy egymáshoz nagyon közeli – a kiindulópont. A közelmúltban megnyílt vasalt utak megépítése előtt nem volt itt akkora forgalom, mint mostanság. Sízők és bakancsos turisták járták ugyan a vidéket, de pl. a hegymászók inkább a közeli Gesäuse és a Hochschwab-csoport délkeleti részének falait látogatták. Mászó szempontból csupán két olyan célpont van errefelé, ami az ismertségi és kedveltségi listán egyaránt régóta szerepel. Az egyik a Pfaffenstein meredek falakkal letörő gigászi kőtuskója, melyre csodaszép klasszikus utak (is) vezetnek. A másik hegy a jóval szerényebb és rejtőzködőbb életvitelt folytató Vorderberger Griesmauer, melyről most szó lesz.
Tulajdonképpen erre is csak egyetlen mászóút vezet, amit több-kevesebb rendszerességgel használnak, de az nem akármilyen! Nem tudni, hogy az ún. Fledermausgrat (Denevér-gerinc) a nevét erősen cakkozott, bőregér szárnyára emlékeztető alakjáról kapta-e, vagy netán a mélyedéseiben, hasadékaiban megbújó denevérekről. Bárhogy legyen azonban, a név egy könnyen megközelíthető, változatos, élménygazdag mászást kínáló, aránylag jól biztosítható gerincet takar, ami sziklamászóknak igazi csemege. Persze csak annak, aki az adott (UIAA IV) fokozatban abszolút biztosan mozog, s nem ijed meg akkor sem, ha esetleg relatíve hosszabb szakaszokat kell fixen behelyezett köztes biztosítás nélkül megtennie. Most eltekintek a vázlattól, csupán fotókon jelöltem az útvonalat, eltévedni a csak látszólag bonyolult, tornyokkal, lemászásokkal tarkított terepen úgyis nehéz lenne. Az irány részben magától értetődő, a természetes lehetőségeket követi, másrészt minden kötélhosszban akad egy-egy nitt, ami segíti a tájékozódást.
Technikai adatok
- Kiindulópont: Präbichl (1226 m), parkoló a Polster-lift alsó állomása mellett.
- Menedékház: Leobner Hütte (1582 m, ÖAV), a felmeneti úton 1 óra 15 perc.
- Beszállás: jelzett úton a Polster és Griesmauer közti Hirschegg-nyeregbe, ahonnan először tovább a jelzésen, majd az első sziklák magasságában jobbra, 600 m szint / 1 óra 45 perc.
- Nehézség: több szakaszon IV (repedés, kémény!), általában III körül.
- Mászóút: 200 m szint, de az útvonal ennél sokkal hosszabb (12-13 kötélhossz és kb. 30 perc könnyű sziklás terep a csúcsra).
- Mászóidő: 3-4 óra.
- Felszerelés: 4 expressz, 2 hosszabb heveder és egy éksor ajánlott.
- Lemenet: É felé a turistaútra, majd azon vissza a Hirscheggsattel érintésével, 2 óra.