Körtúra(tipp) egy szép sziklagerincen át
Ha már unod a Schneeberget, vagy simán csak valami újra vágynál, irány az Ötscher! Jóllehet, még az 1900 métert sem éri el, de mészkőből felépülő tömbjébe mélyen bevágódó szurdokaival, barlangjaival, és persze legfőképpen a csúcsára vezető túralehetőségekkel méltó vetélytársa az alsó-ausztriai kétezreseknek. A Rauher Kamm pedig kétségen kívül az itteni útvonalak királya, ami akár az „osztrák Sas-út”jelzőt is megérdemelné, ha valaki ragaszkodik az efféle hasonlítgatáshoz.
Sokat gondolkodtam, hogy jellemezhetném legtalálóbban ezt a sziklás, cakkos gerincet, ill. a rajta haladó útvonalat. Mászótúrának nevezni túlzás, hiszen egy piros turistajelzéssel ellátott ösvény vezet végig, melyen kutyával, gyerekkel, nagymamával, miegyébbel sokan járnak – könnyedén – felfelé és visszafelé is. Sétaútnak viszont mégiscsak meredek és kitett, és itt-ott kapaszkodós. A legközelebb talán akkor járok a valósághoz, ha azt állítom, hogy valahol itt húzódik a határ a gyalogtúra és a hegymászás közt, de valószínűleg még ezzel sem adtam elég objektív támpontot. Persze a nehézsége nyilván függ a gyakorlottságunk mértékétől, az aktuális körülményektől, és a konkrét útvonalválasztástól is (végig a jelzést követjük, avagy direktben mászunk fel). Egy szédülésmentes, aránylag jó kondiban lévő turista az ösvényt követve, jó időben könnyedén végigmegy rajta. Aki például a Magas-Tátra jelzett csúcsait és hágóit gond nélkül végigjárta, itt biztosan nem fog komoly akadályba ütközni. Jóllehet, a Rauher Kamm nem is annyira tátrai jellegű, inkább a Kis-Fátra gerincére hasonlít, de magassága és kőzetanyaga, felépítése is ezt sugallja. Hegymászó jellegűvé egyrészt a téli körülmények tehetik, de nyáron is lehetőségünk van kicsit nehezíteni a feladaton. Ha a gerincen megpróbálunk minél kevesebb kerülővel végighaladni, mindjárt más lesz a leányzó fekvése, s a két kezünk használata többször is szükségessé válik. Noha csak rövid, pár méteres sziklalépcsőket kell leküzdenünk, de ez már némi jóindulattal akár igazi mászásnak is tekinthető. S talán a képek is segítenek a döntésben, ha valaki bizonytalan abban, merje-e vállalni a túrát.
Végül néhány hasznos tudnivaló. A szintkülönbség nem túl kevés, 1200 m körüli. Lackenhofból (810 m) indulva kb. 1,5 óra szükséges a Bärenlacke feletti elágazásig, ahonnan 1 óra egy elég meredek ösvényen a gerinc kezdete, további 2 óra pedig a csúcs. A lemenet 2,5 óra, ami összesen kb. 7 órás túrát eredményez pihenők nélkül is. Tehát – hasonlításként – egy Schneebergdörflből vagy Losenheimből induló Schneeberg körtúrával kb. megegyező fizikai igénybevételt jelent. Turistaházat csak lemenetben találunk (Ötscher Schutzhaus, 1418 m), elegendő vizet mindenképpen vigyünk magunkkal, forrás vagy más vízlelőhely nincs az út mentén.
















