A csúcsra vezető lehetőségek
Egy terület, hegycsoport legmagasabb csúcsa mindig átlag feletti húzóerővel bír az odalátogatók számára. Nincs ez másképp a névadó Leogangtól északra emelkedő kis területű, de ehhez képest magasra nőtt „Kőhegyek” esetében sem. A különbség a népszerűbb célpontokhoz képest pusztán annyi, hogy itt az „átlag feletti” is meglehetősen gyér forgalmat jelent, mivel a terület átlagos kedveltsége jóval kisebb más, slágernek számító vidékeknél. A 2634 m-es Birnhorn csúcsán emiatt sem kell tumultustól tartanunk, de más oka is van annak, ha az ide látogató magányra lesz kárhozatva. A hegyre vezető ösvények ugyanis nem túl rövidek, és némi mászási hajlandóságot is feltételeznek.
A legegyszerűbb az északi gerincet követő, drótkötéllel biztosított útvonal, de erről közelebbi tapasztalat híján most nem is ejtek több szót. Nehezebb és szebb a déli fal felső részének párkányain kanyargó Hofersteig („Südwandsteig” néven is ismert), mely során rövid II– fokozatú szakaszok is akadnak, a helyenként nem csekély mértékű kitettség mellett viszont – a tájékozódást lényegesen megkönnyítő jelzéseken kívül – semmiféle kiépítést nem találunk. Aki erre az útra vállalkozik, igazi hegymászó élményt kap! De ha ez nem lenne elég, van egy harmadik lehetőség is: a délnyugati gerinc. Erre már jelzések sincsenek, csupán néhány kőember által kapunk időnként megerősítést arról, hogy helyes irányba tartunk – nem mintha sok lehetőség lenne eltévedni, az elkeskenyedő, sziklás gerinc könyörtelenül, kompromisszumokat nem kínálva vezet a csúcs felé, mindössze követni kell. A nehézség túlnyomórészt itt is megmarad a II. fokozatban, kivéve két függőleges felszökést, melyek közül főleg a második néhány méter minimum V. fokozatú mászást jelentene – ha nem lógna mindkét helyen egy-egy fixen rögzített kötél. Ezek használatával viszont a gerinc III+ A0 besorolású marad, lehetővé téve, hogy ne kelljen e pár méter miatt egy komplett hátizsáknyi kötelet és eszközt magunkkal cipelni (persze aki ragaszkodik az útvonal klasszikus megmászásához, viheti a kellékeket).
Ám az iménti vázlatos útvonal-ismertetés csak magára a csúcstömbre vonatkozott, amit meg is kell közelíteni. Ehhez a Passauer Hütte (DAV, 2051 m) kínálkozik támaszpontként, melyet az Ullachtal parkolótól (883 m) hosszú, de tájilag igen szép turistaúton érhetünk el 3-4 óra alatt. Ha azonban a délnyugati gerincet tűztük ki célul, annak beszállásához adódik egy még szebb – és sokkal vadabb környezetben vezető, mászósabb – alternatíva, a meredek Rietzenkaron át. Noha ennek a törmelékes, sziklás, mélyen bevágódó teknőnek a nehézségét egyes leírások kicsit túlértékelik (a III. fokozatot szerintem meg se közelíti), egy kis kéményszerű hasadéktól és pár táblás lépcsőtől eltekintve túlnyomórészt kényelmesen kanyarog az ösvény felfelé. Ami viszont kétségtelenül felejthetetlenné teszi ezt az irányt, az a környezet, az utunkat kísérő falak és tornyok látványa. Ez az út a gerinccel, lefelé pedig a Hofersteig választása, egy igazán pompás körtúra lehetőségét teremti meg, nem kevés szinttel és még több élménnyel!
A Leoganger Steinberge legszebb körtúrája
2022 július végét írunk. A prognózisok szerint csaknem ideális túraidő várható, jóllehet a zárt szürke felhőpaplanról nem ez jut először eszembe, de hát az alpesi hegymászáshoz kell némi optimizmus is, különben a nyári időszakban inkább el se induljunk… Hegyünkből gyakorlatilag semmi sem látszik, köd és felhő rejt mindent, ami a komor fenyőerdők felett húzódik, de sebaj, ráérünk még nézelődni. Egyelőre egy bő órás túrával és némi szintvesztéssel átmegyünk a Rietzenkar alatti rétekhez. Felgyaloglunk a Riedlalmhoz, majd a folyamatos rovarcsípésektől kissé fura idegállapotba került teheneket szemmel tartva rójuk tovább az emelkedőt a Riedlspitze felé. Közben a vattaszerűen szakadozott felhőkből kiemelkedő csipkés gerincek és a völgyre nyíló egyre tágasabb kilátás lenyűgöző. Mászásról még szó sincs, de már megérte nekivágni. A Riedlspitze után egy kitett törmelékpárkány vezet be a Rietzenscharte alatti kárteknőbe, ahol megkezdjük a nap leghosszabb egyben leküzdendő emelkedőjét. Még csaknem egy kilométer szintkülönbséget kell megtennünk a hágóig, változatos terepen. Eleinte törpefenyők közt vezet a keskeny, de jól járható ösvény, majd felváltva haladunk füvön, sziklán, törmeléken. Bár illik a lábunk elé figyelni, de azért néha felpillantunk többek közt a tőlünk jobbra lévő Jauzkopf falaira, méretük és meredekségük egyaránt jelentős. A néhány mászást igénylő szakaszon gyorsan és biztonságosan túljutunk, a kőzet stabil, s hála a piros felfestéseknek, az irányt sem vétjük el. Aztán egyszer csak ott állunk a hágóban 2400 méteren, ahonnan a csúcs már szinte karnyújtásnyira van.
A Jauzkopf innen nézve jelentéktelen púpja most kimarad, egyből a tárgyra térünk, irány a Birnhorn! A gerinc kezdetben csak séta, majd egyre keskenyebb és mászósabb lesz. Párkányokkal tagolt lépcsőit azonban gond nélkül küzdjük le, a titok csupán annyi, hogy mindig a legkisebb ellenállás irányát kell választani. Aztán hirtelen előttünk az első kulcshely: egy függőleges tömb, melyre egy hasadéktól balra kell felmászni. Itt rögzített mászókötél lóg, melyet némi hezitálás után nem restellünk használni. Így gyorsan feljutunk, átmenetileg könnyebb szikla jön, majd hamarosan az újabb akadály előtt állunk: a másik kötéllel ellátott lépcső jön, ami valamivel szigorúbb. A fal függőleges, lépés szinte semmi rajta, a sekély repedésben adódó fogás is kellemetlen, még a kötél segítségével sem egész könnyű elindulni. Ezen is feljutunk azonban, és ezzel elhárulnak az akadályok, könnyű mászással rövidesen elérjük a csúcskeresztet.
Az idő szomorkás, borongós továbbra is, sőt a felhők átmeneti vékonyodás után ismét összeállnak. Az eső szerencsére megvárja, míg a déli oldal kitett párkányain keresztül biztonságosabb terepre jutunk. Ez azért nem megy túl gyorsan, hiszen a Melkerloch impozáns képződményéig csaknem 500 m szintet kell lemásznunk, többnyire tekintélyes mélységgel a lábaink alatt – amit szerencsére a ködnek köszönhetően nem látunk be teljes életnagyságban, csak annyira, hogy ne felejtsünk el végig a mászásra koncentrálni. A Melkerloch után még egy kis kitérőhöz is kedvünk szottyan, felkapaszkodunk a Hochzint 2246 m-es csúcsára megebédelni. Ezt a pimaszságot azonban megelégeli az idő, így a menedékházhoz már esőben kell lemennünk. A csapadék szerencsére egy nagy bögre „Häferlkoffee” után eláll, így a további utat stresszmentesen, a kilátást élvezve tehetjük meg a parkolóig. Közben újabb csúcsok és falak látványa kísér, először a Fahnenköpfl és a Mitterspitze többszáz méteres, áthajlásokkal szabdalt letörésein legeltethetjük szemünket, majd a Birnhorn is ki-kivillantja eddig felhőköntösbe bújt hatalmas déli falát.
(A túra időpontja 2022. július 27., a képek részben Szűcs Dani felvételei. )
Nagyváthy János blogja 