Kategóriák
Hegymászás Túra

Hochgolling

A Schladminger Tauern legmagasabb hegye

Az Alpok központi kristályos vonulatának csúcsai – kelet felől haladva – Schladming környékén kezdenek igazán magasra törni. Jóllehet, a háromezer métert itt még nem érik el, de morfológiájuk már sokkal inkább hasonlít egy magashegységre, mint a füves, hullámzó hátakban bővelkedő szomszédos (keleti) vonulatokra. A mélyen bevágódó, helyenként szűk völgyeket keskeny és néhol határozottan sziklás gerincek választják el, a jelentősebb csúcsokra feljutás pedig már feltételez némi hegymászó jártasságot. Szédülésmentességre és a kezünk időnkénti használatára tehát biztosan szükség lesz, ha a Hochgolling, a Höchstein vagy a Hochwildstelle tetejéről szeretnénk körülnézni.

A Hochgolling esetében két ösvényt is választhatunk a feljutáshoz. Bár a leírások valamivel nehezebbnek tüntetik fel az északnyugati gerincen vezető irányt, kicsit félrevezető lehet, hogy az eltérés az UIAA skála szerint minimális (a normál út I, a gerinc II). Ebből arra lehetne következtetni, hogy szinte mindegy, melyiknek vágunk neki, pedig ha a különbséget zongorázni lehetne… A normál út lényegében egy kissé meredek oldalon vezető „majdnem” gyalogtúra, ahol időnként meg kell fogni a sziklát is. A gerincen viszont konkrétan mászni kell, miközben helyenként a lábunk alatt ezer méteres mélység tátong. Ide tehát nem árt a hegyi tapasztalat és az ilyen jellegű terepen szerzett gyakorlat, a kövekre festett piros jelzések ellenére ez semmiképp nem egy „turistaút”! Ha viszont mindez a birtokunkban van, felfelé vágjunk bele nyugodtan, nem fogunk csalódni. Visszatéréshez azonban akkor is használjuk a másik ösvényt, a gerincen lemászni némileg kényelmetlen és veszélyes.

FELMENET A GOLLINGHÜTTÉIG

Legcélszerűbb kiindulópont a Schladming feletti Untertalban, a behajtási lehetőség végén lévő Riesachfall Wilde Wasser parkoló (1080 m, nappal fizetős, éjszakázni pedig itt szigorúan tilos!). Innen kezdetben kényelmes, murvás úton, majd a teherlift alsó állomásától az utolsó párszáz méter szintet kellemes erdei ösvényen haladva kb. 2 óra alatt érünk fel a Gollinghüttéhez (1641 m). Sokan itt töltik az éjszakát, és csak másnap reggel indulnak tovább a csúcsra. Amennyiben nem rendelkezünk túl fényes kondícióval, érdemes ezt a módszert követni, mivel összesen 1800 m szintet kell leküzdenünk!

GOLLINGHÜTTE – GOLLINGSCHARTE

A háztól kezdetben alig emelkedik a patakot követő ösvény. Aztán hirtelen kitárul a völgy, egy óriási futballpályára emlékeztető, szinte teljesen sík rétre érünk (Gollingwinkel). Előttünk pedig teljes szélességében és nyaktörő magasságában a Hochgolling több mint egy kilométer magas északi fala! Ezt a helyet Ausztria egyik legszebb – ha nem a legszebb – völgyzárlataként emlegetik, nem alaptalanul. Megijedni azonban nem kell, utunk jobbról megkerüli a félelmetes sziklafalat. Persze azért az idáig könnyed túrának elérkezett a vége, innen folyamatos kapaszkodásba kezdünk. A jobbra nyíló meredek, görgeteges teknőn át fárasztóan, számtalan kanyarral érjük el a hegyünktől balra lévő Gollingscharte nyílását (2325 m, a hüttétől 1,5-2 óra).

GOLLINGSCHARTE – HOCHGOLLING

A hágóból balra, a gerinc jobb oldalában vezet tovább az út. Először áthaladunk egy többnyire vizes párkányon, majd a gerinctől jobbra húzódó törmelékes oldalban kígyózó ösvényen hamarosan egy elágazáshoz érünk. Itt, ha nem vagyunk túl gyakorlottak, válasszuk a normál utat! Ha viszont több élményre vágyunk, és rendelkezünk hozzá az alapvető feltételekkel is, térjünk a felfelé induló, kevésbé kijárt nyomra („Nordwestgrat”). A jelzések erre kissé már kopottak, de jól követhetőek. Rövidesen elérjük magát a gerincet, itt kezdődik a túra igazán hegymászós része. A gerinc viszonylag keskeny és kitett, de többnyire nehézség nélkül haladhatunk rajta. Akad azonban néhány hely, melyeknél elő kell vennünk a tarsolyunkban lévő mászótudást, és a figyelmünket sem árt összpontosítani a feladatra – balra alattunk az északi falba látunk be, egészen az aljáig! Két kisebb felszökésre feljutni a legnehezebb (II), egy sziklafognál pedig részben balra, kicsit lefelé mászunk. A kulcshelyek leküzdése után azonban még nem lazíthatunk, meglepően hosszú az utolsó szakasz. Végül jobbról becsatlakozik a normál út, és feltűnik a csúcskereszt (a Gollingschartétól 1,5-2 óra), most már alattunk a Niedere Tauern összes kiemelkedése. Az igazán meglepő látványt viszont nem a barnás-szürkés árnyalatú hegyek tengere nyújtja, hanem a tőlünk délnyugatra mélyen bevágódó, meredek oldalú Göriachtal – noha ez elég szubjektív, míg az egyik embernek egy keskeny, szurdokszerű völgy, addig a másiknak a csúcsok tetszetősebbek.

A túra időpontja 2022. 08. 30.

A csúcsra vezető szakasz
Hírdetés
Kategóriák
Hegymászás

„Südwandplatten”

Mászás a Pfaffenstein déli falán

Eisenerz felett, az ércbánya mesterséges lépcsőivel átellenben meredek falú sziklatömb emelkedik: a Pfaffenstein. Kelet-nyugati irányban elnyúlt tömege a két végén éri el a legnagyobb magasságot. Noha a kétezer métert egyik csúcsa sem közelíti meg, hegyünk mégis figyelemre méltó. A Hochschwab-csoport kiterjedt mészkő emelvényeinek egyik legnyugatibb tagjáról van szó, melyet a vidékre általánosan is jellemző szép kőzet alkot. Több tucat útvonal közül választhatunk, ha el szeretnénk érni a hegy tetejét. Közülük a nyugati csúcs esésvonalától jobbra, az itt 350 méteres magasságot elérő déli falon vezető „Südwandplatten” nem csupán a hegy, hanem az egész Hochschwab-csoport egyik legszebb élménymászása. Habár a tetőn még bőven találunk törpefenyőt, a magashegyi érzés csöppet sem fog hiányozni a falon kapaszkodás során. A kitettség és a meredekség ugyanúgy hozzátartozik az úthoz, mint az alpin jellegű biztosítás. Az áthajló, sima falzónák közötti szűk rámpákon kacskaringózva többször fogjuk az ékek elhelyezését gyakorolni, mint azt a nemrég történt kiépítés alapján vélnénk. Nittek és szögek ugyanis csupán a legkritikusabb helyeken vannak, a biztosítás azonban végig elkél…

BESZÁLLÁS

A parkolótól induló turistaúton annak elágazásáig. Innen a balra folytatódó 825. számú jelzést („Markussteig”) követjük, mely folyamatosan emelkedve a Pfaffenstein markáns tömbjének aljához vezet. Itt egy nagy sziklaüreg, emléktáblák (1515 m). Balra kerülünk kb. 20 métert egy lépcsős vályúhoz, melyben könnyű mászással felkapaszkodunk a tetejére. Egy alacsony fallépcsőn keresztül egy széles helikopter-leszállóhelyre jutunk (1565 m). Innen a fal lábánál dél felé haladó keskeny nyomot követjük, mely előbb leereszkedik egy keveset, majd ismét emelkedve eléri a délnyugati gerinc csorbáját. Itt átkerülünk a hegy déli oldalára, ahol füves lejtőn oldalazunk egy lenyúló sziklasarkantyú közeléig. Tovább is harántolhatunk a sziklákon, de jobb alulról megkerülni. Ekkor a túloldali szakadék mentén kezdünk fölfelé mászni (itt „Südwand” feliratú tábla). A szakadékot balról határoló széles, füves borda lépcsőin kb. egy kötélhossznyit (I-II) a feljebb látható feltűnő, sima tábla alján lévő első standgyűrűhöz.

MÁSZÓÚT

1. kh: A sima táblától jobbra induló füves vályú lépcsőin fel a tetején jobbra lévő áthajláshoz. A standgyűrű alulról nem látható, mivel egy ferde sziklalap tetején van (40 m, III-).

2. kh: A standtól induló repedésben 3 métert föl, majd a balra lévő nitt feletti peremet fogva nagy terpesszel át a szomszédos, mélyebb hasadékhoz. Ez áthajlóan kezdődik, majd könnyebb kéménnyé alakulva vezet egy füves-törmelékes térségre (20 m, IV-).

3. kh: A stand feletti meredek, de nem különösebben nehéz, lépcsős falon kezdetben egyenesen, majd jobbra tartva egy nagy sima tábla széléhez. Itt a nitt megakasztása után vízszintesen jobbra a következő közteshez. Bal kéznek fejmagasságban egy pici perem, kifejezett lépések nincsenek, de a szikla jól tapad. A jó fogásúvá váló terepen rézsút jobbra fel, majd egy horpadáshoz, amibe a felmászás újból lépéshiányos (40 m, IV). Figyelem: a stand és környéke kőhullásveszélyes!

4. kh: A kis katlanszerű horpadás jobb oldalán fel, majd vissza balra egy rosszul rétegzett, függőleges falhoz. Balra sziklafog, előttünk egy falhoz támaszkodó kőtömb. A nittek vonalában apró fogásokon egyenesen fel, lépés kezdetben jobbra, később ott sem. A második nitt felett balra mindkét kéznek elegendő fogás, mely segítségével fel tudunk állni a falsáv tetejére (IV+). A folytatódó repedés mentén (szög, IV) egyenesen tovább még néhány métert. Ezután egy balra induló keskeny, meredek rámpán mászunk annak felső végéig, ahol egy párkányon stand (45 m, a rámpa III).

5. kh: A nehéznek látszó, de jó fogású falon ferdén jobbra felfelé (ne vízszintesen!) mászunk a mögötte lévő kéményhez (2 szög, ékhelyek). A kéményt összeszűkülése alatt érjük el, melyben föl. Feljebb, ahol lehetővé válik, jobbra elhagyjuk. Stand kb. 10 méterre jobbra, a füves törmelékterasz előtt, a következő falsáv tövében (45 m, IV-).

6. kh: Könnyű terepen kezdetben jobbra fel (a felettünk egymás mellett látható nittek nem az úthoz tartoznak), később nagyjából egyenesen egy falmélyedéshez. Onnan meredek, de nem különösebben nehéz, jó fogású sziklán rézsút balra egy kis párkányra a standhoz (35 m, III-).

7. kh: A balra induló kitett, keskeny és meredek rámpaszerűségen annak csaknem a felső végéig. Kb. 20 méter után, ahol az eddig követett irány nehezebben mászhatóvá válik, balra (itt szög) kitraverzálunk a sarokhoz. Átlépve (a túloldalon nitt) könnyebb terepre jutunk. Füves sziklán nagyjából vízszintesen balra, majd föl a standhoz, az útkönyv alá (35 m, IV-).

8. kh: Áthajlások alatt jobbra fel egy függőleges lépcsővel kezdődő keskeny rámpa alá (nitt, IV). Kis lépéseken és kényelmetlen fogásokon, kifelé toló sziklán fel a rámpára (IV+, kulcshely). Az átmenetileg könnyebb párkányon (nitt) jobbra a folytatását alkotó széles, de meglehetősen sima, jobbra is lejtő táblára. A függőleges fal tövében, annak alsó szélét fogásként felhasználva (1 szög, IV), a tábla középső szakaszánál lévő standgyűrűhöz (40 m).

9. kh: A fal tövében tovább a tábla felső végéhez. A „wasserrillék” miatt itt már valamivel könnyebb a mászás. A szemben lévő függőleges lépcsőn a nitt mellett jobbra föl egy balra induló rámpára, majd azon pár métert a standhoz (15 m, IV).

10. kh: Tovább a meredek rámpán a tetejéhez, majd könnyebb lépcsőkön balra a standhoz (25 m, III-).

11. kh: Lépcsős terepen fölfelé egy enyhe lejtésű, de viszonylag sima táblához. Ferdén balra tartva, majd jobbra a tábla tetején lévő törékeny párkányra, és ezen balra a nagy törpefenyőcsoport mellett lévő standhoz (45 m, III-). A felső táblán át rézsút balra is felmászhatunk ugyanide, ez nehezebb (nitt a tábla közepén, IV-).

12. kh: Földes terepen a balra látható sötét kéményhasadék aljához. Itt egy kiszáradt fa és egy kis üregszerű bemélyedés. A hasadék mentén egy kötélgyűrűhelyig, itt jobbra átmászunk egy sekély vályúba, majd ebben a tetején lévő csorbába. Végül jobbra, egy sekély vályúban a fal tetején lévő standnittekhez (50 m, III+). Innen jobbra felkapaszkodva jutunk a turistaútra.

LEMENET

A törpefenyőkkel benőtt északi oldalon haladó Markussteig mintegy félóra alatt visszavezet a beszálláshoz. Csupán rövid szakaszon találkozunk rajta biztosított, könnyű mászással. Tájilag ugyanakkor gyönyörű, többek között a Leopoldsteiner-tóra és az Enns-völgyi csúcsokra is nagyszerű rálátás nyílik. Szezon elején a valamivel nehezebb, de déli oldalon vezető, így korábban hómentes 826-os számú ösvény („Schrabachersteig”) alkalmasabb a lemenetre.

TUDNIVALÓK

  • Jelleg: kitett, alpin jellegű, nagyon szép mászás.
  • Első megmászás: B. Höller és H. Sedlmayer 1957-ben.
  • Kiindulópont: Eisenerz (736 m). A városközpontból keletre, a rendőrség felé, majd onnan a hegy irányába kiágazó mellékúton a behajtási lehetőség végénél lévő parkolóig.
  • Beszállás: 800 m szint / 2 óra.
  • Mászás: 350 m szint / 4 óra.
  • Nehézség: két helyen IV+, általában IV és III között.
  • Kőzet: többnyire szilárd mészkő. Néhány szakaszon füves.
  • Biztosítás: végig standgyűrűk, és a kritikusabb helyeken nittek. Hosszú szakaszok fix köztes nélkül, de ékekkel és hevederekkel többnyire jól biztosítható.
  • Felszerelés: 6 expressz, komplett éksor, 3-4 hevedergyűrű.
  • Tájékozódás: gyakorlatot, tájékozódóképességet igénylő út.
  • Lemenet: a jelzett Markussteig-on (825. sz.) 2 óra.
  • Egyéb: napos tájolású, gyakran már májustól száraz útvonal. Kőhullásveszély az előttünk haladóktól, különösen az alsó szakaszon.

Az írás a HTM magazinban anno megjelent cikkem néhány újabb képpel kiegészített változata, az útvonal jelölését tartalmazó falfotók is később készültek. A hegyről és a lemeneti útról egy másik mászótúra (nyugati gerinc) ismertetése során lesznek további képek is!