
Velem mostanában nem történik semmi különös, izgalmas, említést érdemlő, csak megy minden a tervek szerint. Mivel korunk technikai lehetőségeinek köszönhetően aránylag pontos meteorológiai előrejelzés alapján indulok útnak, és néha még emellett is rápillantok a felhőkre, nincs váratlan vihar, hirtelen kitörő zivatar, jégeső, elemi csapás. Az útvonalakat is a képességeimhez, aktuális kondíciómhoz és mentális állapotomhoz igazodva választom, felszerelésemet szintén ehhez igazítom, így többnyire kimerülés, eltévedés, leesés, vagy akár csak egy szimpla túlzott megerőltetés sem szokott előfordulni a túráimon. Egyszóval elkerülnek az olyan események, amik egy-egy beszámoló sava-borsát adják, valószínűleg senki nem rágja tövig a körmét az izgalomtól (inkább elalszik az unalomtól), olvasás közben. Ennek ellenére – vagy éppen ezért – szeretném továbbra is ezt az unalmas irányt tartani, s nem tervezem mostanában azt, hogy kalandosabb stílusra váltok. Tudom, hogy ezzel az érdeklődők számát tovább fogom redukálni, és persze köszönöm mindazok figyelmét, akik így is kitartanak.
Amit ígérhetek: noha részben nem rajtam múlik, de megpróbálok a lehetőségeimhez mérten rendszeresen újabb mászó- és túraútvonalakat ismertetni. Valamint apránként feltöltök egy-egy korábban valahol már megjelent írást is, bízva abban, hogy egy újszülöttnek minden vicc új. Amit viszont továbbra sem ígérek: az időrendi sorrend követése, de ez nyilván csak annak okozhat gondot, aki inkább a kronológiai sorrendben megírt, napló jellegű oldalakat szereti olvasgatni. Mivel a bejegyzéseim többségénél lényegtelen az abban ismertetett túra megtörténtének dátuma (ráadásul némelyiknél több megmászás/túra képanyagából válogattam össze a fotókat), így ez talán bocsánatos bűnnek minősül. A tényleges időpontnak egyetlen lényeges szerepe lehet: a leírt útvonalakon azóta esetleg történhettek számottevő változások is (pl. egy mászóutat kiépíthetnek), de ezzel kapcsolatosan igyekszem minden esetben informálódni és naprakész adatokat közölni. A további szószaporítás helyett viszont inkább mindjárt bele is kezdek a következő túratipp írásába…