Kategóriák
Hegymászás

Kalandos Kahlmäuer 3. Kahlmäuergrat

A Rax legnagyobb sziklaoldalán vezető útvonalak egy részéről itt és itt volt szó. Most egy korábbi írásaimban még nem említett nagyszerű irányt veszek nagyító alá, mégpedig a lehető legrészletesebben. Hátha valakinek kedve szottyan odamenni és végigmászni. Képekkel sajnos ebben az esetben nem szolgálhatok, a gépemben lévő elemek nem bírták a falban és környékén uralkodó árnyékos, hűvös őszi klímát, mászótársam pedig eleve nem hozott gépet, de itt jegyzem meg, hogy ha lett volna működőképes technika nálunk, akkor sem valószínű, hogy a látványosabb részek megörökítésére sor kerül – ennek okát bárki megtudhatja, aki megpróbálkozik az útvonal bejárásával. 🙂

A Kahlmäuergrat a Gamseck gerincétől balra lévő aránylag alacsony (balra növekvő méretű), de igen meredek falszakaszt balról határoló éle. Különösen szép szakasza a kiszállás, a rövid zárógerincre egy romantikus sziklaablakon áthaladva jutunk. Nem kevésbé érdekes azonban a kulcshely is: egy kihajló lépcsővel induló, gyönyörű kőzetű, meredek felszökés. De a legnagyobb hatást ezek a hallgatag, árnyékba rejtőző falak nem is annyira az egyes útszakaszok változatosságával, sokkal inkább a táj varázsa által nyújtják.
A stájer oldalról lényegesen rövidebb és kellemesebb a megközelítés (kivéve persze, ha visszatéréshez a Reisstalba érkező útvonalat tervezünk). Márpedig az időtényezőnek főleg nyáron van némi jelentősége, amikor mindennapos a délutáni zivatar. Ilyenkor azon az egy-két órán, amivel rövidebb az itt leírt út, sok múlhat… Ennek az iránynak az egyik hátránya a Reiss-völgyön át vezető lehetőséggel szemben, hogy felfelé bandukolva nélkülöznünk kell a Kahlmäuer egészének látványát, mászás közben azonban bőven nézegethetjük! A másik hátrány a lemeneti utak jóval kisebb választéka (egészen pontosan egyetlen lemeneti út ajánlott), viszont ennek az útnak szintén van némi érdekessége, ill. történelmi jelentősége. Az Altenbergwandon levezető Gamsecksteig ugyanis a Rax legelső biztosított sziklaösvénye volt (az Osztrák Turistaklub építette ki 1876-ban).

kahlmauergrat1
A Kahlmäuergrat és az Innthalerband

Beszállás

A fenyvesben felkanyargó úton hamar elérjük a Rax és a Schneealpe közti gerinchát, a Nasskamm nyergét (1210 m). Itt jobbra fordulunk, keveset a széles erdészeti úton megyünk, majd az erősebben emelkedő gerinctől jobbra, közel szintben haladunk a hatalmas fák között a Gamsecker Hütte két faépületéig (1330 m). Innen egy teknőben kapaszkodunk a következő nyeregbe (Gupfsattel, 1489 m).
A turistajelzés a túlsó oldalban harántol tovább, de itt elhagyjuk. A balra emelkedő gerincet követjük, jelzetlen, de kijárt ösvényen. Törpefenyők, sziklák között továbbra is kényelmesen haladunk. Hamarosan tisztás szakaszra érünk, előttünk a Wildes Gamseck magasodik. A gerinc beszállása előtt, a sziklák tövénél (nagy kőgúla) balra fordulunk.
A fal aljánál vezető keskeny csapást követjük, mely lefelé halad. Egy vízmosást keresztezünk, majd elhagyunk egy magányos fenyőt. Nemsokára egy megjelölt sziklához érünk. Az „IB” a jobbra, felettünk kezdődő Innthalerband (IV–) beszállását mutatja, a bal oldali „KG” pedig a Kahlmäuergrat felé vezető irányt jelzi. Innen kezdve mindkét útvonalon piros felfestéseket találunk. Keskeny, meg-megszakadó fűpárkányon, enyhén emelkedve megyünk – részben mászunk – a gerinc irányába. A második jelzés környékén nem teljesen egyértelmű az irány, itt semmiképp ne kanyarodjunk lefelé! Nagyjából 60 m megtétele után, egy alacsony törpefenyőbokornál érünk a gerinchez (kis vízszintes térség). Az említett elágazástól idáig vezető szakasz törékeny, meglehetősen kitett, nagy óvatosságot igényel!

kahlmauergrat2
A mászóút és a Gamseck környéke a Wildfährte felől

Mászóút

1. kh: A gerinc bal oldalában mászunk néhány m-t, majd balra átmegyünk egy vályúhoz. A vályúban – legjobb eleinte a jobb szélén, később a másik oldalán – fel, amíg a terep meredekké válik (eddig kb. 45 m). Itt eleinte még egyenesen, majd néhány m-t enyhén jobbra tartva, kis lépéseken fel a gerinchez (III+). A meredekebb rész előtt esetleg köztes standot építhetünk, vagy idáig mászhatunk kötélhasználat nélkül, a teljes szakasz hossza 60 m!
2. kh: A törős élen egy szöghöz, majd a felszökés bal oldalán meredeken fel (III). Egy laza kőzetű kéményen át könnyebb, füves lépcsőkre. Feljebb két tömbnél jó standlehetőség, a függőlegesen felszökő gerinc alatt.
3. kh: A meredek sziklákhoz, egy rövid bevágásban jobbról az áthajló lépcső alá (itt szög, III+), feljebb egyenesen, később balra szilárd kőzeten, szép mászással egy újabb szöghöz. Felette függőleges kéményszerű repedés, ennek mentén kitett mászással (ékhelyek, III+) a felette lévő nagy tömbökhöz. Itt már sokkal könnyebben, ferdén jobbra néhány m-t az útkönyvhöz (szög).
4. kh: A folytatódó füves, meredek háton tovább az élre (I–II), amelyen a következő toronyszerű felszökéshez (szög).
5. kh: Rézsút jobbra a bevágásban a sarokhoz (II). Innen a gerinc jobb oldalában harántolunk keskeny fűpárkányokon kb. 15 m-t, majd a meredek, lépcsős fűoldalban felmászunk a gerinc tetejére (I). Az élen keveset egy kis térségre, a következő impozáns felszökés oldalában lévő odú alá (szög).
6. kh: Balra fel egy kis sziklacsücsökhöz (rövid II). Innen a jobbra látható sziklakapuhoz, ezen a látványos nyíláson át a túloldalra, majd jobbra fel a gerinc élére. A szép kőzetű gerincen még kb. 20 m mászás (II) a fennsík széle.

Topo:

kahlmauergrat topo

Lemenet

Jobbra követjük a fennsík peremét, amíg a Gamseck kiemelkedésén át elérjük a közelben jövő jelzéseket. Előtte is rátérhetünk, de így még egy darabig élvezhető a kilátás. A turistaúton közel az elágazás (a Heukuppe alig kimagasló teteje innen könnyen elérhető, de csak szép időben javasolt, egyébként nem túl sok értelme van), itt jobbra térünk. A visszavezető ösvény hamarosan sziklás terepre ér, drótkötelek mentén kanyargunk lefelé. Később két rövid vaslétra is lesz, a sárgás letörések között oldalazó út áthalad egy-egy törmelékfolyáson, végül (egészen rövid emelkedővel) visszaérkezünk a Gupf-nyeregbe, ahonnan a felfelé használt utat követjük a parkolóig.

Tudnivalók

  • Jelleg: ritkán járt, igen kitett, alpin karakterű mászás.
  • Első megmászók: Plaichinger és Blattmann, 1900-ban.
  • Kiindulópont: Nasskamm (969 m), parkoló. Elérhető Kapellen vagy a Preiner Gscheid felől Altenbergbe, innen az északra vezető keskeny úton (Nassbauer után megszűnik az aszfaltozás) kb. 3 km-t a behajtási lehetőség végéig.
  • Menedékház: az út során érintett két kis ház általában zárva.
  • Víz: az út mellett kb. 1140 m-en, és az említett házak felett 1380 m-en forrás
  • Beszállás: 800 m szint / 2,5 óra.
  • Mászás: 280 m / 2 óra.
  • Nehézség: néhány helyen III+, általában II és I.
  • Kőzet: füves, és főleg az út alsó felén meglehetősen törékeny, a legnehezebb részen és a felső szakaszon viszont szilárd.
  • Biztosítás: kezdetben szinte lehetetlen vagy nagyon rossz, feljebb néhány fixen elhelyezett szög (2002-ben 6 db), kiálló tömbök. A kulcshelyeken jó természetes lehetőségek.
  • Felszerelés: 3 expressz, 3–4 heveder, néhány nagyobb ék (közepes méretű hex), sisak!
  • Tájékozódás: régi jelzések segítik, de a beszállás megközelítése így is figyelmet követel.
  • Lemenet: Gamsecksteig, könnyű biztosított szakaszok (A-B), 2–2,5 óra a parkolóig.
  • Veszélyek: a beszállás megközelítése elég kitett, törős. Az alsó szakasz alig biztosítható, a mászás nagy óvatosságot követel. Kőhullásveszély (a lemenetben is)! Az útból nehéz visszavonulni, csak stabil időben ajánlott.
  • Egyéb: a mászás kb. du 3-ig árnyékban. Kizárólag biztosan mozgó, magashegyi (nem mászóiskolai) gyakorlattal rendelkező mászóknak ajánlott, kezdőknek semmiképp! A megközelítés Hinternasswald felől 1 órával hosszabb (+ 270 m szint).
Kategóriák
Hegymászás

Kalandos Kahlmäuer 2. Zerbenriegelsteig

Először is egy kis extra történelemlecke, mint azt a korábbi, 1. sorszámot viselő vonatkozó bejegyzésben ígértem. Ejtsünk pár szót bizonyos urak bizonyos 19. század végén végrehajtott, bravúros, nem szokványos vállalkozásairól, akik a korábban sárkányok, szörnyek vagy istenek lakhelyének vélt félelmetes hegyoldalakba nem csupán vágyakoztak, hanem efféle vágyaikat megpróbálták megvalósítani is. Hogy a közvélemény ehhez mit szólt, azt most ne nagyon firtassuk, annál is inkább, mert ma ugyanúgy nem nézik normálisnak a hasonló kihívásokat kereső emberfiát. Annyit mindenesetre tudunk, hogy az 1878-as bécsi újságok nem az orvosi rovatban jegyezték meg az elmeháborodottak ténykedési között, hanem igazi szenzációként hozták le a hírt, amikor sikerült átmászni a Rax legnagyobb sziklaoldalát! Az ügyben legfőbb illetékes, Daniel Innthaler fából készült emléktáblája ma a völgy alsó, szurdokszerű szakaszánál látható, a világ több híres hegységében is mászó kortársa, Konrad Kain hegyivezető táblája szomszédságában, hogy ne szomorkodjon egyedül.

tablakahlmauer2
Innthaler táblája a völgy elején…
tablakahlmauer3
…és a Habsburghaus előtt

De térjünk vissza erre az egyébként kevesek által látogatott, a nap nagyobbik részében árnyékba burkolózó sziklafalra. Bár a bal szélén már előbb ismert volt két vadászösvény, de a fal valódi meghódítását Innthalernek tulajdonítják, aki 1878-ban felfedezte a középső részén, az ún. Zerbenriegelen át kínálkozó lehetőséget. Ezt az irány még ebben az évben a Zsigmondy fivérek és August v. Böhm társaságában hivatalosan is végigjárták*. Ennek időpontját (1878. október 6.) viszont már nem csupán a Kahlmäuer („Ékfal”) első turista-bejárásaként, hanem a bécsi extrém hegymászás születésnapjaként is jegyzik, ami azért nem annyira jelentéktelen dolog!

* Ezidáig nem sikerült kiderítenem, hogy Innthaler bejárása pontosan melyik napon történt, és az útvonal egészére vonatkozik-e, tehát tényleg ő volt-e összességében is az első, és a két Zsigmondy, valamint Böhm társaságában végrehajtott mászása tulajdonképpen az út második megmászását jelentette-e. Annyi bizonyos, hogy az utóbbi volt az első ún. turista-megmászás, tehát vitathatatlan mindkét túra elsősége a maga kategóriájában. Következő évben, 1879. szeptember 9.-én pedig Böhm, Zsigmondyék, Ella Böhm és Paula Kautz lemenetben is bejárták az utat, ami azon felül, hogy az első női megmászás lehetett, az irányra tekintettel sem kis vállalkozás! (A források felsorolásától most eltekintek, a későbbi pontosítás jogát pedig fenntartom.)

„Csak a sziklamászók elitjének” – írta Zsigmondy Emil akkoriban az 500 métert is elérő falakról. Ezek a bravúrosnak számító teljesítmények ma már természetesen más megítélés alá esnek, hiszen például a fentebb említett két vadászösvény, a Bärenloch és az általam 1. részként megjelölt korábbi blogbejegyzésben főszerepet játszó Wildfährte ma a jelzett, biztosított útvonalak kategóriájában is a legkönnyebbek közé tartozik (A-B fokozat). Igaz, történelmi szempontból így is kiemelt jelentőségűek, hiszen a legrégebben kiépített biztosított mászások sorában foglalnak helyet. Ma is kedveltek ugyan, de a tömeg általában a Höllental környékén marad, ide lényegesen kevesebben érkeznek.

A klasszikus sziklautakban pedig még ennyien sem járnak, arrafelé teljes csend honol. Ki emlékszik már a nagy kihívásokra? A nagyrészt felfestett jelzéseket megkoptatta az idő vasfoga, a nyomokat benőtte a törpefenyő. Mai mértékkel ezek az utak nem érik el még a mérce alsó határát sem. A számszerűleg az UIAA skála alsó fokozataiba tartozó, füves, omlékony, sőt gyakran veszélyesen törős ösvények nagyobb része örökre eltűnt a süllyesztőben…

kahlmauer utak másolata
A Kahlmäuer fontosabb útvonalai

A klasszikus utak közül mindössze egyet járnak napjainkban is szívesen. Ez a falrendszert jobbról lezáró Wildes Gamseck (Gamseckgrat, a tervezett 4. rész témája, ide jön majd a link, ha elkészül), mely sokak szerint „gyerekeknek és kezdőknek ajánlott sziklatúra”. E gerinc és a két klettersteig között azonban a szó valódi és átvitt értelmében is óriási a szakadék…

Ki érti, mi hajtotta ezeket a legendás neveket? Mintha féltek volna a stabil sziklától, talán külön élvezetet nyújtott a lábuk alól leomló lépés vagy a leváló fogás? Változnak az idők, megmaradt viszont a hely nyugalma és hangulata. Itt nincs karabinercsörgés, nincsenek kígyózó sorok a beszállásnál – csak a vad letörések, évezredek alatt lassan szétporladó sziklabordák, kövér fűcsomókkal borított meredek oldalak. Amint néhány pillanatra megállunk, hirtelen a száz évvel korábbi túrák magányába siklunk vissza. Ha valami nagyon autentikus helyszínt keresünk, magunkba fordulni szeretnénk vagy kicsit megérteni, mi volt elődeink mozgatórugója, itt a helyünk! Füves a szikla? Hát, ha egyszer ebben a magasságban még bőven van fű. Törik? Persze, a hegyek anyaga lassan felaprózódik, semmi sem tart örökké. Nincsenek nittek? A fejünket legalább nemcsak sisaktartónak fogjuk használni, hanem gondolkodásra is. De egy hangyányi modernizáció azért már itt is előfordul: az utak egy részében látható jelzések gondoskodnak arról, hogy még jobban tudjunk a fenséges tájra figyelni…

A falvonulat legnagyobb magasságot elérő középső részén több útvonal is van, de ezek közül alig maradt néhány használatban. A Zerbenriegelsteig és direkt beszállása, az ún. Proteststeig szintén nem rövid, ha ezt választjuk, csaknem 500 méter szintet kell ezen a monumentális sziklaoldalon felkapaszkodnunk. Nem kifejezetten nehéz útirány, csupán néhány helyen éri el a II. fokozatot, tekintettel azonban a kitett, törékeny, bonyolult terepre, egyáltalán nem kezdőknek való séta. Nem is kifejezetten sziklamászó gyakorlatot, sokkal inkább magashegyi jártasságot, jó tájékozódóképességet és legfőképpen a meredek, sziklás oldalakon magabiztos közlekedést kíván. Cserébe felsőfokú táji élménnyel és a sorban állás rémének biztos elkerülésével kényeztet. Erről az útvonalról néhány régebbi – húsz évvel ezelőtti – fotóm van ízelítőnek, lásd alább, a teljesség kedvéért kiegészítve pár friss képpel, amiken nagyjából látszik az útirány.

Kategóriák
Hegymászás Túra

Kalandos Kahlmäuer 1. Wildfährte

Alább a Rax legnagyobb sziklaoldaláról (Kahlmäuer), pontosabban az ezen át vezető egyik könnyű biztosított ösvény, a Wildfährte bejárásáról látható egy bőséges képsorozat, de ezen kívül is fogok hamarosan a falról írni. Ez egyben a magyarázata a cím végén lévő egyes sorszámnak. Egyelőre további három bejegyzést tervezek, értelemszerűen három másik útvonalról. Minden egyebet, főleg a történelmi vonatkozásokat a következő részben részletezem, ott a képanyag úgyis meglehetősen sovány lesz (drótkötél meg még kevesebb, tehát valószínűleg senkit nem fog érdekelni). 🙂
Most pedig térjünk a tárgyra, azaz a hegyre. Nem először jártam ezen az ösvényen, de csak most sikerült normálisan – és normális fényviszonyok mellett – fotóznom és ezt maximálisan kihasználtam. Igaz, hogy ebben a délutáni (és hétköznapi) időpont játszott szerepet, ami egyébként nem túl egészséges egy ilyen hosszú túrához, de ezúttal stabil, megbízható időt kaptunk. Ennek köszönhetően nem kellett a kicsit elhúzódó aznapi kiutazás miatt lemondanunk a tervezett klettersteig bejárásáról. (Bár ez azért nem szokványos, kaptam én már pont ennek az útvonalnak a végén, lemenet közben akkora zivatart… pedig korán indultunk!)