Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem néha jólesik „csak úgy” kerékpárra ülni és elindulni. Amikor sem egy hágóba, se valamelyik csúcsra nem tervezek feljutni, de még egy kört sem akarok leírni, pusztán csak menni előre „valameddig”, majd visszatérni akár ugyanazon az úton. Táv- és időterv mellőzésével, bárminemű teljesítmény kényszere nélkül, csak élvezni a mozgást, a menetszelet, a napsütést, gyönyörködni a tájban, pihenni ott, ahol kedvem szottyan, majd feltöltődve eltűnődni azon, hogy így is lehet – miért is ne?
A stájerországi Donnersbachtal pedig pont egy erre alkalmas helyszín. A völgy felső végén nincsenek normál túrakerékpárral elérhető hágók, nincs véget nem érő emelkedő, s bár párszáz méter szintet le kell gyűrnünk, ha az aszfaltozott út végéig el akarunk menni, de az emelkedő sehol sem halálos. Na jó, azért rövid 10% feletti szakasz itt is akad, mint bármelyik valamirevaló alpesi völgyben, de ez cseppet sem ront a túra élvezeti értékén, inkább picit még növeli. Kellemes legelők, lovak, tehenek, virágos tornácú házak, mögöttük pedig – a Kárpátok helyett az Alpok erre picit szelídebb – fenyvesekkel vadregényes tája. Itt még talán Petőfi is jól érezte volna magát…
A túrát lehet akár Trautenfels kastélyától indítani, így a legtávolabbi aszfalton elérhető pontig szűk 30 km vár ránk, mely során kb. 400 m a szintemelkedés. Kerékpárút csak kevés helyen van ugyan, de az autóút nem túl erős forgalmú és elég széles, nem okoz problémát rajta a tekerés. Közben pedig több hangulatos vendéglő is betérésre csábít, csak tudjunk ellenállni! A túra egzakt leírásától most eltekintek, kedvet csinálni viszont képek nélkül nehéz lenne, így jöjjön egy kis galéria!
Nagyváthy János blogja 