A Schladminger Tauern legmagasabb hegye
Az Alpok központi kristályos vonulatának csúcsai – kelet felől haladva – Schladming környékén kezdenek igazán magasra törni. Jóllehet, a háromezer métert itt még nem érik el, de morfológiájuk már sokkal inkább hasonlít egy magashegységre, mint a füves, hullámzó hátakban bővelkedő szomszédos (keleti) vonulatokra. A mélyen bevágódó, helyenként szűk völgyeket keskeny és néhol határozottan sziklás gerincek választják el, a jelentősebb csúcsokra feljutás pedig már feltételez némi hegymászó jártasságot. Szédülésmentességre és a kezünk időnkénti használatára tehát biztosan szükség lesz, ha a Hochgolling, a Höchstein vagy a Hochwildstelle tetejéről szeretnénk körülnézni.
A Hochgolling esetében két ösvényt is választhatunk a feljutáshoz. Bár a leírások valamivel nehezebbnek tüntetik fel az északnyugati gerincen vezető irányt, kicsit félrevezető lehet, hogy az eltérés az UIAA skála szerint minimális (a normál út I, a gerinc II). Ebből arra lehetne következtetni, hogy szinte mindegy, melyiknek vágunk neki, pedig ha a különbséget zongorázni lehetne… A normál út lényegében egy kissé meredek oldalon vezető „majdnem” gyalogtúra, ahol időnként meg kell fogni a sziklát is. A gerincen viszont konkrétan mászni kell, miközben helyenként a lábunk alatt ezer méteres mélység tátong. Ide tehát nem árt a hegyi tapasztalat és az ilyen jellegű terepen szerzett gyakorlat, a kövekre festett piros jelzések ellenére ez semmiképp nem egy „turistaút”! Ha viszont mindez a birtokunkban van, felfelé vágjunk bele nyugodtan, nem fogunk csalódni. Visszatéréshez azonban akkor is használjuk a másik ösvényt, a gerincen lemászni némileg kényelmetlen és veszélyes.
FELMENET A GOLLINGHÜTTÉIG
Legcélszerűbb kiindulópont a Schladming feletti Untertalban, a behajtási lehetőség végén lévő Riesachfall Wilde Wasser parkoló (1080 m, nappal fizetős, éjszakázni pedig itt szigorúan tilos!). Innen kezdetben kényelmes, murvás úton, majd a teherlift alsó állomásától az utolsó párszáz méter szintet kellemes erdei ösvényen haladva kb. 2 óra alatt érünk fel a Gollinghüttéhez (1641 m). Sokan itt töltik az éjszakát, és csak másnap reggel indulnak tovább a csúcsra. Amennyiben nem rendelkezünk túl fényes kondícióval, érdemes ezt a módszert követni, mivel összesen 1800 m szintet kell leküzdenünk!
GOLLINGHÜTTE – GOLLINGSCHARTE
A háztól kezdetben alig emelkedik a patakot követő ösvény. Aztán hirtelen kitárul a völgy, egy óriási futballpályára emlékeztető, szinte teljesen sík rétre érünk (Gollingwinkel). Előttünk pedig teljes szélességében és nyaktörő magasságában a Hochgolling több mint egy kilométer magas északi fala! Ezt a helyet Ausztria egyik legszebb – ha nem a legszebb – völgyzárlataként emlegetik, nem alaptalanul. Megijedni azonban nem kell, utunk jobbról megkerüli a félelmetes sziklafalat. Persze azért az idáig könnyed túrának elérkezett a vége, innen folyamatos kapaszkodásba kezdünk. A jobbra nyíló meredek, görgeteges teknőn át fárasztóan, számtalan kanyarral érjük el a hegyünktől balra lévő Gollingscharte nyílását (2325 m, a hüttétől 1,5-2 óra).
GOLLINGSCHARTE – HOCHGOLLING
A hágóból balra, a gerinc jobb oldalában vezet tovább az út. Először áthaladunk egy többnyire vizes párkányon, majd a gerinctől jobbra húzódó törmelékes oldalban kígyózó ösvényen hamarosan egy elágazáshoz érünk. Itt, ha nem vagyunk túl gyakorlottak, válasszuk a normál utat! Ha viszont több élményre vágyunk, és rendelkezünk hozzá az alapvető feltételekkel is, térjünk a felfelé induló, kevésbé kijárt nyomra („Nordwestgrat”). A jelzések erre kissé már kopottak, de jól követhetőek. Rövidesen elérjük magát a gerincet, itt kezdődik a túra igazán hegymászós része. A gerinc viszonylag keskeny és kitett, de többnyire nehézség nélkül haladhatunk rajta. Akad azonban néhány hely, melyeknél elő kell vennünk a tarsolyunkban lévő mászótudást, és a figyelmünket sem árt összpontosítani a feladatra – balra alattunk az északi falba látunk be, egészen az aljáig! Két kisebb felszökésre feljutni a legnehezebb (II), egy sziklafognál pedig részben balra, kicsit lefelé mászunk. A kulcshelyek leküzdése után azonban még nem lazíthatunk, meglepően hosszú az utolsó szakasz. Végül jobbról becsatlakozik a normál út, és feltűnik a csúcskereszt (a Gollingschartétól 1,5-2 óra), most már alattunk a Niedere Tauern összes kiemelkedése. Az igazán meglepő látványt viszont nem a barnás-szürkés árnyalatú hegyek tengere nyújtja, hanem a tőlünk délnyugatra mélyen bevágódó, meredek oldalú Göriachtal – noha ez elég szubjektív, míg az egyik embernek egy keskeny, szurdokszerű völgy, addig a másiknak a csúcsok tetszetősebbek.
A túra időpontja 2022. 08. 30.
Nagyváthy János blogja 